Mint mindent ebben a felgyorsult világban…..

A mentális dolgokkal kapcsolatban kezdtem el írni az új bejegyzésem aztán itt kötöttem ki.

Szerintem mindenki tudja mennyire pörög ez a világ a régihez képest. Scrollorzod a bejegyzéseket néha néha teszel egy kommentet….

Az agyunk folyamatosan pörög, nagyon sok inger éri nap mint nap. Minden információra azonnal szükségünk van.Miért lenne ez más a sportban?

Ma futottam 5 km ,de holnap már maratont akarok aztán ultrát mert én képes vagyok rá.

Leszarom amit a tapasztaltak mondanak, majd a saját káromon megtanulom ,sérthetetlen vagyok. Gondolod te.

Itt jön a lényegi különbség. A test ennek megálljt parancsol valamilyen formában. Sérülés ,mentális megzuhanás stb, a lehetőségek tárháza hatalmas.

Aztán ha helyre jön az illető ott folytatja ahol abbahagyta.Újra és újra beleesik a gödörbe és megpróbál kimászni.

Tanult belőle? Mégis milyen tapasztalatot tud leszűri a hibákból?

Pörögni kell mert lemaradunk.Honnan vagy miről maradsz le?

Legtöbbünk amatőr sportoló akik munka, magánélet mellett  illesztik bele az edzést a mindennapokba.

A profi sportról már lecsúsztunk 40 felett, hacsak nem valami különleges ritka kategóriában indulunk.

A profi karriert gyerekkorban építik, hogy aztán kiből lesz olimpikon az majd évek alatt forrja ki magát.

Kanyarodjunk vissza…

Nincs ideje beletenni tisztességesen 1-2 évet a maratoni felkészülésbe ,inkább várja a csodát.

A csoda pedig vagy jön vagy nem.

Kap egy siralmas maratoni eredményt –ha sikerül ott a mezőny végén valahogy behoznia leharcolt testét és elméjét–….

Mivel lenne jobb ha szisztematikusan felépített 2 évbe fekteti a munkát?

Mondjuk tisztességesen lehozza  az adott távot.

Nem sérül bele. Mosolygósabban érkezik a célba. Olyan időt fut amiért következő éven küzdeni kell ,hogy jobb legyen.

Tudom kell a „töltelék” a mezőny végére, de ne te legyél az.

A hétről hétre beletett munka meghozza gyümölcsét.

A sport megtanít a türelemre.

Kevés ember van aki gyorsan tud adaptálódni a terheléshez és hozni egy szép eredményt. Persze mi szép megint relatív megközelítés. Először mindig önmagadhoz mérd a teljesítményt.Tedd fel magadnak a kérdést, felkészültem testben és lélekben egy maratonra? Elvégeztem az edzésmunka legalább 80-90%-át?

Ilyen embereknek azért van egy sport múltjuk ,nem nulláról csinálják, csak a social médiában jól néz ki, hogy látod nekem sikerült.Sokan nem tudják, nem ismerik az illető hátterét.

Én is szisztematikusan építettem fel magam.

Önmagamhoz mérten reális célokat tűztem ki.

Lépésről lépésre haladtam és haladok.

Ezek a lépések nem hetekben, hónapokban értendők hanem inkább már években.Tudom ez rengeteg idő, neked pedig nincs ennyi.

Maraton után nem ugrottam 100 km távokra mert nem éreztem úgy ,hogy készen állok.

Inkább egy stabil középmezőnyt mintsem egy sérülés.

Sok sok maraton majd 65 km után jött a 100 feletti táv.

Ez különbözteti meg az álmodozót ( szerencsét) a tudatos edzést végzőtől.

Tanúság:

Türelem amely nem napok hanem hónapok, évek munkája alatt térül meg..

Nekem nincs erre időm:::: ne akarj irreális célokat.

Légy tisztában önmagaddal és képességeiddel ehhez mérten tűzz ki célokat.

Óvd a tested és az elméd.